Rengeteg GINOP pályázati nyertest kihirdettek, és még nincsen vége!

Írta: RollingConsulting
Dátum: április 10, 2018
Kategória: Hírek

A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése alapján a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) és a Vidékfejlesztési Program (VP) pályázataira támogatási kérelmet benyújtó pályázók rengeteg nyertes pályázatnak örülhetnek az elmúlt napokban és a következő hetekben.

GINOP PályázatA Miniszterelnökség 2018. március 29-én közölte, hogy közel 1800 gazdálkodó számára újabb mintegy 30 milliárd forint vidékfejlesztési forrás odaítéléséről döntött a Miniszterelnökség. A támogatás például az öntözésfejlesztési és élelmiszer-feldolgozási beruházások megvalósítását, valamint a fiatal mezőgazdasági termelők indulását is segíti.

Ugyanezen a napon 2330 pályázati nyertest hirdettek ki a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) keretében. A mikro-, kis- és középvállalkozások 16 pályázati felhívásának keretében összesen 52 milliárd forintnyi támogatást kaptak.

A 16 pályázati felhívást pontosan nem sorolja fel a hír, csak a legfontosabb kiemelt területeket:

  • versenyképesség erősítése (pl.: eszközbeszerzés, új épület építése, új informatikai eszközök, megújuló energia)
  • kutatás-fejlesztés (pl.: termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés,
  • infokommunikációs tevékenységek (pl.: mobilfejlesztések, felhőalapú online szolgáltatások)
  • foglalkoztatási programok megvalósítása (pl.: gyakornoki program, vállalkozóvá válás segítése)

GINOP pályázat

Az nem ismert, hogy pontosan melyik pályázati felhíváson hányan és milyen összegben nyertek, de azt igen, hogy például a GINOP-2.1.8-17 „A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén” pályázati kiírásban az EMIR információi alapján április 9-éig 1270 db nyertest hirdettek ki. A beérkezett pályázatok száma 2 062 db volt. A Felhívás meghirdetésekor a támogatott támogatási kérelmek várható maximális száma 3400 db volt, tehát ehhez képest a pályázatok 37 %-át hirdették ki. A megítélt támogatás összege 14,884 milliárd Ft., ez a Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg (17 milliárd Ft) 87%-a (17 milliárd Ft). Hirdettek nyerteseket a GINOP-3.2.2-8.2.4-16 Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása és a GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázati felhívások keretében is.

A nyertes pályázatok hirdetése a választások után sem áll le, a GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében c. pályázat nyerteseit éppen a mai napon hirdetik. Így feltételezhetően a közeli napokban még várhatjuk további eredmények hirdetését is mind a GINOP-2.1.8-17-nál, mind egyéb GINOP pályázati kiírások esetében. A GINOP-2.1.8-17 pályázati kiírásra rendkívül nagy volt az érdeklődés és a túljelentkezés, hiszen KKV-k részére eszközbeszerzésre vonatkozó pályázati lehetőség igen ritkán van. Így az is elképzelhető, hogy most első körben kihirdetésre kerülnek majd a legjobb pályázatok, és ezt követően második kör is lesz, akár keretemeléssel.

Ezek persze csak találgatások, az izgalom tovább fokozódik, hogy kiket hirdetnek még ki nyertesként de az a jó hírünk, hogy úgy tűnik, a választások után is reménykedhetnek azok a pályázók, akik eddig még nem kaptak a pozitív döntésről értesítést.

Gratulálunk a nyerteseknek!

Forrás: portfolio.hu