Hasznos információk, amit jó ha tudunk, ha pályázni szeretnénk!

Írta: Nyiregyhazki Dora
Dátum: szeptember 14, 2021
Kategória: Hírek

 Számtalan megkeresés érkezik pályázni vágyó cégektől magánszemélyektől, ebből is látható, hogy Magyarországon hatalmas igény mutatkozik az Európain Uniós pályázatokra. Sok vállalkozás nincs tisztában az alapvető pályázati, illetve egyéb feltételeknek, ezért számukra készült ez cikk.

Vállalkozásunk, a Rolling Consulting Group Kft. elsősorban mikro-, kis-és középvállalkozások, részére nyújt professzionális szakmai tanácsadást projektjeik megvalósításával kapcsolatban. Ennek megfelelően cikkünkben a hazai KKV-k részére elérhető elsősorban pályázatok szempontrendszerét ismertetjük. Tehát elsősorban azokat a pályázati feltételeket, melyeknek alapvetően szükséges megfelelni ahhoz, hogy pályázni tudjon vállalkozásunk.

Hasznos pályázati információk:

Alapvető pályázati feltételek – Aminek minden pályázónak meg kell felelnie:

  1. Egy lezárt, teljes üzleti év

Szinte minden pályázó esetében alapfeltétel, hogy a vállalkozásnak rendelkeznie szükséges legalább egy teljes, lezárt üzleti évvel. Mit is jelent ez a gyakorlatban?

 

  • Üzleti év: az az időtartam, melyről a vállalkozásnak beszámolót szükséges készítenie. Az esetek többségében január 1-től december 31-ig tartó üzleti év, tehát megegyezik a naptári évvel, de bizonyos esetekben eltérhet ettől.
  • Teljes üzleti év: értelemszerűen az üzleti év lehet csonka abban az esetben, ha a vállalkozás első üzleti éve nem teljes. Például: amennyiben a vállalkozást 2019. május 25-én alapították, a 2019-as éve nem lesz teljes üzleti év. Teljes üzleti évről akkor beszélünk, ha az üzleti év 365 napot tesz ki. A példánál maradva az első, teljes üzleti év tehát 2020 lesz, így jó eséllyel 2021-ban pályázhatunk.
  • Lezárt üzleti év: lezárt üzleti évről akkor beszélünk, ha az üzleti év (jóváhagyott) beszámolóval is alá van támasztva. Hiába ért véget tehát 2021. januárjában már a 2020-es üzleti évünk, pályázni nem tudunk, csak a beszámoló jóváhagyását követően. A beszámolót legkésőbb minden év május 31-ig kötelező lezárni és közzétenni, de ezt természetesen hamarabb is megtehetjük.

Ezek alapján azt láthatjuk, hogy induló vállalkozások számára nem elérhetők a pályázati lehetőségek.

  1. Átlagos statisztikai állományi létszám: legalább 1 fő

Gyakran félreértésekre ad okot a fenti alapszabály. A szabály szerint „a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt” a vállalkozás létszáma. Tehát ha 2021-ban van alkalmazotti létszámom, de 2020-ban nem volt, abban az esetben nem tudok pályázni. De mit jelent pontosan az átlagos statisztikai állományi létszám? Az átlagos statisztikai állományi létszám az éves átlagos állományi létszám a kiszámolt havi átlagos létszámadatok számtani átlaga. Az adatot általában tizedes nélkül, egész számként szükséges jelenteni (a kerekítés szabályainak megfelelően).

Fenti adatot pályázati szempontól a közreműködő szervezet a társasági adóbevallás alapján ellenőrzi. A nyomtatványnak általában az utolsó oldalán található meg az átlagos statisztikai állományi létszám. Ez a NAV 2029-es nyomtatvány, melyből a 20 az évet jelöli (2020).

  1. Pozitív saját tőke

 Általános feltétel, hogy a pályázó vállalkozás saját tőkéje nem lehet negatív. Valamint nem is csökkenhet a törzstőke jogszabályban meghatározott mértéke alá.  A Kft. esetén a jegyzett tőke (törzstőke) minimuma 3 millió forint. Zrt. esetén a minimális jegyzett tőke (alaptőke) 5 millió forint. Nyrt. esetén ez már 20 millió forint. Természetesen mindez az utolsó teljes, lezárt üzleti évre vonatkozik!

Hasznos pályázati információkEgyéb hasznos pályázati információk

 Az alábbiaknak olyan információkat olvashat, amelyek segítségül szolgálhatnak a pályázati felkészülés során.

 1. Megvalósítás helyszíne – Budapest hátrányt élvez

Az új pályázati ciklusban a GINOP Plusz pályázatokon csak Budapesten megvalósuló projektek nem támogathatók. A GINOP Plusz pályázatok minden esetben az úgynevezett vidéki régiókban pályázni kívánó vállalkozások számára szólnak:

  • Dél-Dunántúli régió,
  • Nyugat-Dunántúli régió,
  • Észak-Magyarországi régió,
  • Észak-Alföldi régió,
  • Dél-Alföldi régió,
  • Közép-Dunántúli régió,
  • Közép-Magyarországi régió települései Budapest kivételével.

De mit jelent a megvalósítási helyszín?

A projekt megvalósítási helyszíne az az ingatlan, ahol a projekt fizikailag is megvalósul. OIyan székhely, telephely vagy fióktelep, melynek cím be van jegyezve a pályázó vállalkozás cégkivonatába (a pályázat benyújtását megelőzően). Fontos továbbá, hogy valóban alkalmas is a projekt megvalósítására.  Tehát egy olyan fedett, közművekkel ellátott ingatlan, ahol a projekt megvalósítható és működtethető. Jelenlegi gyakorlat szerint a helyszín alkalmasságát már a pályázat elbírálása során is ellenőrzi a közreműködő szervezet, fényképek bekérésével.

  1. Árajánlatok

 A reális költségvetés kialakításához és alátámasztásához az árajánlatok. Amelyeknek több feltételnek is meg kell felelniük, például szerepelni kell rajta:

  • a gyártó nevének, származási országának,
  • gyártási évnek,
  • ajánlat érvényességének stb.

Ezek ellenőrzését pályázatíróink minden esetben elvégzik, amely egyik alappillére a sikeres pályázatnak.

  1. Referencia

 Ahhoz, hogy az adott szolgáltató minden szempontnak megfeleljen szükséges azonos vagy hasonló termékről/szolgáltatásról referenciát kiállítani. Ezáltal igazolja, hogy az adott termékkel/szolgáltatással üzletszerűen foglalkozott az elmúlt időszakban.

  1. Disztribútori szerződés

 Az eszközöket csak megfelelő tárgyi- és humánerőforrásokkal, valamint szervízhálózattal rendelkező gyártótól, vagy hivatalos forgalmazótól lehet beszerezni. Ennek igazolására szolgál a disztribútori szerződés, amely a gyártó és a forgalmazó közötti kapcsolatot támasztja alá. Illetve a gyártó is kiállíthat egy nyilatkozatot a forgalmazói kapcsolatról. Tehát az eszköz kiválasztásánál szem előtt kell tartani, hogy be tudjuk mutatni milyen értékesítési láncon keresztül érkezik a termék hozzánk.

Jelen cikkünkben csak pár hasznos pályázati információt olvashatott a pályázati feltételekről. Viszont ezen felül számos feltételnek kell megfelelni, ahhoz, hogy mind a vállalkozásunk és mind a projektünk sikeres legyen.

Amennyiben bővebb információt szeretne tudni a pályázati feltételekről vagy az aktuális lehetőségekről kérem iratkozzon fel a honlapunkon található Hírlevélre. Illetve állunk az érdeklődők rendelkezésre telefonon és e-mailben is.