Előminősítés
Kérjük az itt letölthető Adatszűrő nyomtatványt kitöltve küldje vissza az office@rollingconsulting.hu e-mail címünkre. Köszönjük együttműködését!
tovább
Pályázati kisokos
Magyarország 2004-es EU csatlakozását követően az első teljes (2007 és 2013 közötti) költségvetési periódusban hazánk 22,4 millió euró uniós támogatás - vidékfejlesztési támogatásokkal együtt 8000 milliárd forint – lehívására jogosult. Az összeget látva szükségtelen részletezni, mekkora lehetőség ez országunk gazdasági és társadalmi fejlődésére, az előttünk járó tagországokhoz való felzárkózásra.
A Magyar Köztársaság Kormánya elfogadta az Új Széchenyi Tervet és már elérhetőek a kormány által elfogadott, európai uniós támogatások felhasználására irányuló 2011-13-as akciótervek. A véglegesítést 16 napos egyeztetési folyamat előzte meg, melynek során számos önkormányzat, érdekképviseleti- és szakmai szervezet tett konkrét módosító javaslatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) számára. A közel 600 vélemény közül az összes konstruktív javaslatot beépítették a dokumentumba.
Gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés – 2011-2013
2011-13 között közel 2000 milliárd forint uniós forrás áll Magyarország rendelkezésére, amelynek köszönhetően megerősödhet a gazdaság, növekedhet a foglalkoztatás.
Mindannyiunk által elérni kívánt cél Magyarország hosszú távú fejlődésének elősegítése, hozzájárulás a tartós növekedés megkezdéséhez és fenntartásához.
Hét kitörési pontban határozza meg, hogy a vissza nem térítendő, illetve visszatértíendő támogatásokat mire, és milyen arányban használjuk fel. Az akciótervekben található pályázatok és kiemelt projektek igazodnak az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) hét kitörési pontjához, amelyek biztosítják a foglalkoztatás bővítését, a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtését, és hazánk versenyképességének javítását. Kitörési pontok:
- 1. egészségipar,
- 2. zöldgazdaság-fejlesztés,
- 3. otthonteremtés,
- 4. vállalkozásfejlesztés,
- 5. közlekedésfejlesztés,
- 6. tudomány-innováció,
- 7. és foglalkoztatás.
Ezen kitörési pontokhoz kapcsolódóan kerülnek kiírásra a különböző témájú pályázatok, részletesen meghatározva a pályázatot beadható jelentkezők körét, a támogatható tevékenységeket, a kizáró okokat, stb..
Az Új Széchenyi Terv középpontjában a foglalkoztatás dinamikus bővítése, a pénzügyi stabilitás fenntartása, a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése, valamint hazánk versenyképességének javítása áll.
A mikro-, kis- és középvállalkozások számára (melyekkel cégünk az önkormányzatokon kívül elsősorban foglalkozik) versenyképességük megőrzése illetve növelése, fejlesztéseik és beruházásaik finanszírozása érdekében kifejezetten ajánlott ezen uniós pénzek megpályázása, hiszen egyszerre nagyobb, vissza nem térítendő összeg állhat a házhoz.
Természetesen – mint mindennek – a pályázati pénzeknek is vannak árnyoldalai. Ezeket a támogatásokat nem használhatjuk kényünk-kedvünk szerint, előre meghatározott prioritásokra kapjuk ugyanis. Elhúzódhat a bírálat és a döntéshozatal, és komoly dokumentálási kötelezettséget vállalunk magunkra, a projekt befejezését követően is.
Mindezek ellenére sem kérdés azonban, hogy ma már a fejlődés, a versenytársaktól való lemaradás elkerülése érdekében a pályázatírás egy megkerülhetetlen eszköz.
Nem elég azonban az elhatározás, érdemes kicsit körbejárni a témát. Hasznos lépés lehet például a vállalati vezetők (bizonyos esetben esetleg alkalmazottak) összehívása után az álláspontok egyeztetése arról, mire lehet szüksége a cégnek, megfelelő –e a technológiai felszereltség, van –e bevezetett minőségirányítási rendszer, tisztázottak –e a szerepek és munkakörök a vállalaton belül, van –e szükség átszervezésre, esetleg továbbképzésre. E cikk természetesen nem hivatott az összes lehetséges fejlesztési, beruházási célt felsorolni, annál inkább feladata, hogy felhívja a figyelmet a tervezés és értekezés fontosságára.
Ha már biztosan eldöntöttük, hogy pályázni szeretnénk, adódik még néhány részlet, melyek megtárgyalása, kérdés-válasz formában történő megvitatása közelebb vihet minket célunkhoz. Feltehetjük magunknak a kérdést, miért megnyerő az én pályázatom másokéval szemben, hiszen nyilvánvalóan a döntést meghozó bírák fejében is felvetődik ugyanez. Előnyt jelenthet a különböző pályázati felhívások részletes elolvasása is, hiszen nem egyszer közlik a pályázat előnyösebb elbírálása szempontjából sarkalatos pontokat illetve intézkedéseket.
Az alábbiakban néhány kérdés olvasható, melyek megválaszolása segítséget nyújt a döntésben, illetve a tervezés különböző szakaszaiban:
- Mi a konkrét célunk, hogyan illeszkedik ez a vállalat stratégiájába?
- Kik és milyen minőségben/szereposztásban vesznek részt a megvalósításban?
- Hogyan és mennyi ideig zajlik a végrehajtás?
- Van –e segítségünk, partnerünk a végrehajtásban?
- Mik a közzététel csatornái?
- Engedi–e anyagi helyzetünk a projekt megkezdését, lefolytatását, valamint fenntartását a későbbiekben?
- Mekkora megtérüléssel kalkulálunk?
- Kik a felelősök a projekt különböző fázisaiért, megfelelő –e szaktudásuk hozzá?
- Milyen környezeti szempontokat vettünk figyelembe, mit teszünk a projekt kapcsán a környezeti egészségért?
- Milyen lépéseket teszünk az esélyegyenlőség fenntartásáért?
Az eddig elolvasottak és a fenti kérdések megválaszolása után természetesen még nem váltunk gyakorlott pályázatíróvá, de ahhoz bőven elegendő, hogy felkészülten keressük fel a Rolling Consulting Hungary hozzáértő tanácsadóit, és rájuk támaszkodva nagy eséllyel induljunk az adott pályázaton a kívánt támogatás elnyerése érdekében.
Pályázati rövidítések
A pályázatokkal foglalkozók folyamatosan különféle rövidítésekbe ütköznek, az ezek közötti könnyű eligazodást segítjük a rövidítések kibontásával:
| Áht. | Államháztartási törvény |
|---|---|
| ÁROP | Államreform Operatív Program |
| ÁSZ | Állami Számvevőszék |
| AVOP | Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program |
| CBA | Cost-Benefit Analysis (költség-haszon elemzés) |
| CBC | Cross Border Corporation (határon átnyúló együttműködés) |
| DAOP | Dél-alföldi Operatív Program |
| DDOP | Dél-dunántúli Operatív Program |
| EKOP | Elektronikus Közigazgatás Operatív Program |
| EMOGA | Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancialap |
| ERFA | Európai Regionális Fejlesztési Alap |
| ESZA | Európai Szociális Alap |
| EU PIK | Európai Uniós Pályázati Információs Központ |
| ÉAOP | Észak-alföldi Operatív Program |
| ÉMOP | Észak-magyarországi Operatív Program |
| FIDIC | Federation Internationale des Ingenieurs Conseils (French) (International Federation of Consulting Engineers, Nemzetközi Tanácsadó Mérnökök Szervezete) |
| FMM | Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium |
| FVM | Földművelésügyi- és Vidékfejlesztési Minisztérium |
| GKM | Gazdasági és Közlekedési Minisztérium |
| GOP | Gazdaságfejlesztési Operatív Program |
| GVOP | Gazdasági Versenyképesség Operatív Program |
| HEFOP | Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program |
| HOPE | Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz |
| IH | Irányító Hatóság |
| ISPA | Strukturális Felzárkózást Segítő Eszköz |
| IT | Információs Technológia |
| KAP | Közös Agárpolitika |
| Kbt. | Közbeszerzési törvény |
| KDOP | Közép-dunántúli Operatív Program |
| KMOP | Közép-magyarországi Operatív Program |
| KEHI | Kormányzati Ellenőrzési Hivatal |
| KEOP | Környezet és Energia Operatív Program |
| KIOP | Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program |
| KH | Kifizető Hatóság |
| KKV | Kis- és középvállalkozások |
| KOP | Közlekedés Operatív Program |
| KÖFE | Környezetvédelmi Felügyelőség |
| KTK | Közösségi Támogatási Keret |
| KSZ | Közreműködő Szervezet |
| KVH | Környezeti hatásvizsgálat |
| LFA | Logframe, Logikai Keretmátrix |
| MB | Monitoring Bizottság |
| MEH | Miniszterelnöki Hivatal |
| MEMOR | Magyar Egységes Monitoring Rendszer |
| NFT | Nemzeti Fejlesztési Terv |
| NKP | Nemzeti Környezetvédelmi Program |
| NYDOP | Nyugat-dunántúli Operatív Program |
| OKJ | Országos Képzési Jegyzék |
| OKKP | Országos Környezeti Kármentesítési Program |
| OP | Operatív Program |
| PC | Programme Complement (Program-kiegészítő Dokumentum) |
| PCM | Projekt Ciklus Menedzsment |
| PEA | Projekt Előkészítő Alap |
| PHARE | Pologne Hongrois Assistance a la Reconstruction des Economies (Poland and Hungary Assistance for Economic Restructuring Programme, Támogatás Lengyelország és Magyarország gazdasági átalakításához) |
| PM | Pénzügyminisztérium |
| PPP | Public-Private Partnership (a közszféra és a magánszféra együttműködése) |
| PRAG | Practical Guide to Phare, ISPA and Sapard Contract Award Procedures (Előcsatlakozási Alapok eljárásrendje) |
| RPP | Regional Priority Program (Regionális Felkészítési Program) |
| ROP | Regionális Fejlesztés Operatív Program |
| SA | Strukturális Alapok |
| SAFF | Strukturális Alapok Felkészülési Főosztálya |
| SAPARD | Special Accession Programme for Agriculture and Rural Development (Különleges Segélyprogram a Mezőgazdaság és Vidékfejlesztés Számára) |
| SDR | Special Drawing Rights (of the International Monetary Fund, Különleges lehívási jogok) |
| SPP | Special Preparatory Programme (strukturális alapok fogadására felkészítő segítségnyújtási program) |
| TÁMOP | Társadalmi Megújulás Operatív Program |
| TIOP | Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program |
| TV | törvény |
| ÚMFT | Új Magyarország Fejlesztési Terv |
| ÚMVFT | Új Magyarország Vidékfejlesztési Terv |
| VK | Végső Kedvezményezett |
| VOP | Végrehajtás Operatív Program |
Elérhetőség
1052 Budapest, Haris köz 6. Félemelet
Tel.: (+36 1) 413-7995
Fax: (+36 1) 413-7996
E-mail: office@rollingconsulting.hu
Pécsi Iroda
7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. (Konzum Irodaház)
Tel.: (+36 72) 510-780
Fax: (+36 72) 510-781
Hírek
Megjelent a „Mikrovállalkozások fejlesztése” című kiírás módosítása, amelynek köszönhetően több mint duplájára, 4 millióról 10 millió forintra nő a vissza nem térítendő támogatás összege, míg a kedvezményesen felvehető hitel akár a 20 millió forintos nagyságrendet is elérheti. Mindezek mellett a kedvezményezetti kör is jelentősen bővül.
továbbForrás: http://www.piacesprofit.hu/klimablog/fenntarthato_fejlodes/innovacio_nelkul_lemaradunk.html
2011.11.22.
Forrás: http://www.nfu.hu
70%-kal több szerződést köt hetente az NFÜ, mint a kormányváltás előtt és 150%-kal nőtt a kifizetések volumene is. A szervezet rövidebb határidőkkel dolgozik, mint amekkorát a vonatkozó szabályok lehetővé tesznek.
tovább

