Pályázatok 2018 – Ezek a pályázatok várhatók még idén

Írta: RollingConsulting
Dátum: július 13, 2018
Kategória: Hírek

Az elmúlt időszakban viszonylag nagy a csend a GINOP pályázatok körül, hiszen a Széchenyi 2020 programozási időszak a végéhez közeledik, azonban ez nem jelenti azt, hogy idén még ne jelennének meg pályázatok. Cikkünkben összefoglaltuk, hogy mely pályázatokra számíthatnak a hazai vállalkozások még idén, illetve melyek azok, amelyek megjelenését vállalkozásunk prognosztizálja.

GINOP-1.2.7-17 – Gazella pályázat

A gazella pályázatra ugyan nem volt nagy az érdeklődés 2017. év utolsó negyedévében, azonban a pályázat nem zárul le, a második szakasz megnyitása heteken, hónapokon belül várható. Az első szakaszban mindösszesen 44 db pályázatot adtak be a hazai vállalkozások a konstrukcióra, ezekből 32 db részesült támogatásban. A keretösszeg ugyan lecsökkent, az eredeti 33,57 milliárd Ft-os keretet 18,65 milliárd Ft-ra csökkentették, azonban az első szakaszban ebből mindössze 8,6 milliárd Ft támogatást kötöttek le, tehát még 10 milliárd Ft lekötésre vár a második szakasz keretében.

Kik pályázhatnak?

A pályázatra azok a vállalkozások pályázhatnak, aki

  • rendelkeznek legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel;
  • utolsó lezárt évükben átlagos statisztikai létszámuk legalább 1 fő volt;
  • nagy növekedési potenciállal rendelkeznek, tehát az elmúlt 3 üzleti évben árbevételük növekedése elérte legalább az 5%-ot;
  • árbevétele az utolsó lezárt, teljes üzleti évben legalább 0,5 milliárd Ft volt;
  • beszállítói tevékenységet végeznek;
  • és rendelkeznek az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. előzetes minősítésével a projekt megvalósítására

Mivel a pályázat nem örvendett nagy népszerűségnek, várhatóan az 500 millió Ft-nál alacsonyabb árbevétellel rendelkező cégek is pályázhatnak majd a második szakaszban, ami várhatóan jelentősen megnöveli az érdeklődők körét, hiszen alapvetően jó konsturkcióról van szó, ahol akár 50%-os támogatás is igényelhető kapacitásbővítő beruházások megvalósítására.

GINOP-2.1.2-17 – Kombinált K+F pályázat

Szintén nem tartozik a legnépszerűbb pályázatok közé a kombinált K+F pályázat, mely már 2016. decembere óta beadható, azonban még mindig nem merült ki a forrása az alacsony érdeklődésnek köszönhetően. Ahogy arról hírt adtunk, a pályázat beadását ismét kitolták egy újabb értékelési szakasz beiktatásával, hírünk óta újabb hosszabbítás történt, immáron 2018. szeptember 25-ig lehet beadni a támogatási kérelmeket. Jelen állás szerint az összesen 130 milliárd Ft-os keretből csupán 93,6 milliárd Ft-ra pályáztak a vállalkozások, így várhatóan a szeptemberi beadást is kitolják, pontosabban új értékelési határnapot iktathatnak be. A pályázat bár nem népszerű, azonban jól összerakott konstukció, mely kiküszöböli a korábbi K+F pályázatok hibáit, így bátran javasoljuk a fejleszteni kívánó vállalkozásoknak.

Kik pályázhatnak?

  • Kísérleti fejlesztést végezni kívánó vállalkozások fejlesztéseik megvalósítására: belső munkatársak bérköltségeinek, külső fejlesztők költségeinek, eszközbeszerzés és építési beruházások költségeinek támogatására
  • Pályázók köre: mikro-, kis-és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok (Közép-Magyarországon megvalósuló fejlesztések (Budapest és Pest megye) nem támogathatók)

GINOP-2.1.8-18: Innovációs eszközbeszerzés pályázat

A GINOP-2.1.8-17 innovációs eszközbeszerzés pályázat rendkívüli népszerűségnek örvendett a pályázók körében. Összesen 2062 db pályázatot adtak be a vállalkozások 2017. év végén és 2018. év elején, melyből jelen állás szerint 1627 db pályázat részesül támogatásban. A pályázat népszerűsége nem volt véletlen, hiszen egy egyszerű, átlátható pályázatról van szó, melynek elbírálása egyszerűsített, ráadásul a pályázat eredményeire sem kellett sokat várni, hamar megszülettek a támogatói döntések. Éppen ezért valószínűsíthető, hogy a fentmaradó GINOP forrásokat egy új, GINOP-2.1.8-18 pályázat keretében (is) oszthatja ki a Pénzügyminisztérium, így vállalkozásunk javasolja a pályázatra való felkészülést idén.

Kik pályázhatnak?

  • Azon hazai KKV-k, akik valamilyen innováció eszközbeszerzést kívánnak megvalósítani, tehát a pályázat keretében olyan beszerzések támogatottak, melyek a vállalkozás termékeiben vagy eljárásaiban olyan változást eszközölnek, melyek a pályázó
  • A támogatás összege várhatóan 5-15 millió Ft lesz, 50%-os támogatás mellett, tehát 10-30 millió Ft-os (nettó) értékű beszerzések lesznek támogatottak

GINOP-1.3.1-18 – Külpiaci megjelenés pályázat

A GINOP-1.3.1 pályázatok keretében a hazai KKV-k külpiaci megjelenése támogatott, tehát külföldi kiállításokon való részvétel (kiállítóként) és annak járulékos költségei: területbérlés, standépítés, utazás, szállás, tolmács igénybevétele, grafikai és marketing költségek. A GINOP Éves Fejlesztési Keretben már szerepel a GINOP-1.3.1-18 kódjelű pályázat, tehát újbóli megjelenése idén várható, így érdemes megkezdeni a felkészülést. A támogatás összege a korábbi években 1,5-20 millió Ft volt 50%-os támogatás mellett.

NFA-2018-KKV – Munkahelyteremtő beruházásokat támogató pályázat

Legutóbb 2017. augusztusában jelent meg az NFA-2017-KKV pályázat, mely minden évben megjelenik, így az idei év utolsó negyedévében is számolhatunk megjelenésével. A pályázat keretében elsősorban eszközbeszerzések, építési költségek támogatottak újonnan felvett munkavállalók után. Főbb tudnivalók az elmúlt évek tapasztalatai alapján:

  • Pályázók köre: mikro-, kis-és középvállalkozások
  • Támogatható tevékenységek: eszközbeszerzés, immateriális javak beszerzése, új épület, épületrész építése, ingatlan vásárlása
  • Támogatás mértéke: 30-70% (megvalósítási helyszín régiójától függően)
  • Támogatás összege: 3-240 millió Ft
  • Legalább 2 fő, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára szükséges munkahelyet teremteni

GDPR – Még mindig aktuális teendő az Adatvédelmi rendeletnek való megfelelőség biztosítása

Fenti pályázatok megjelenése várhatóan a „nyári szünet” után várható, tehát 2018. utolsó negyedévében. A nyári uborkaszezonban pedig érdemes megkezdeni a pályázatokra való felkészülést, valamint kihasználni az alkalmat arra, hogy szervezetünk adatvédelmi és adatbiztonsági megfelelőségét megteremtsük az új Adatvédelmi Rendelet (GDPR) értelmében. A GDPR minden vállalkozást érint, legyen szó akár pár fős mikrovállalkozásról, akár többszáz fős multinacionális vállalatról. A GDPR-ról való főgg tudnivalókat alábbi cikkünkben foglaltuk össze:

GDPR – Mennyiben érinti vállalkozását?

 

pályázatok 2018

Vállalkozásunk folyamatosan bővülő referenciákkal rendelkezik a GDPR területén, szakértő tanácsadóink segítésgével gördülékenyen kialakítható a vállalkozás és szervezet GDPR-nek való megfelelősége. Szolgáltatásunkról bővebben az alábbi linken tájékozódhat.

GDPR – Adatvédelmi és adatbiztonsági szolgáltatás