Scenic Route Through the Mountains.

Pályázatok – 2016 első félévének értékelése

Írta: RollingConsulting
Dátum: június 28, 2016
Kategória: Hírek

Tavaly év végi évértékelő cikkünkhöz hasonlóan idén is értékeljük az év pályázatokkal kapcsolatos történéseit – ezúttal 2016 első félévére vonatkozóan. A tavalyi év volt a Széchenyi 2020 első teljes éve, így joggal volt elvárható, hogy a kezdeti gyermekbetegségek után idén már egy kiforrott, jól működő rendszer várja majd a pályázni vágyókat és a pályázatírókat, ez azonban csak részben teljesült.

GINOP pályázatok – keretemelés és jelentős túljelentkezés

Jelen állás szerint a GINOP-1.2.1-15 pályázaton 493 vállalkozás, a GINOP-1.2.2-15 pályázat esetében pedig 1443 vállalkozás rendelkezik nyertes támogatási kérelemmel. A GINOP-1.2.1-15 pályázatra 860 db pályázat érkezett be, melynek keretében 138,96 milliárd Ft támogatást igényeltek, a GINOP-1.2.2-15 pályázatra pedig 2688 db pályázat érkezett be 64,8 milliárd Ft támogatás igénylése mellett. Táblázatos formában:

tabla1

Ahogy a táblázatban is látható, még egyik felhívás esetében sem beszélhetünk kimerült keretről, így azok, akik jogosultsági döntéssel rendelkeznek, még bízhatnak abban, hogy hamarosan megérkezik a pozitív támogatói döntés. A táblázat tanulságos abból a szempontból is, hogy egyik pályázat esetében sem beszélhetünk jelentős túljelentkezésről. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek legfőbb oka a rendelkezésre álló keretek jelentős megemelése volt 2016. február 22-én.

Jelentős túljelentkezésről és a keretösszeg változatlanságáról számolhatunk be a kutatás-fejlesztést célzó pályázatok esetében. A GINOP-2.1.1-15 és a GINOP-2.1.7-15 kódjelű pályázatok beadása részben 2016 első félére csúszott, hiszen a GINOP-2.1.1-15 pályázat 2 hónapon át beadható volt. Mivel a hazai mikro-, kis-és középvállalkozások, illetve a nagyvállalkozások utoljára évekkel ezelőtt adhattak be hasonló konstrukcióra támogatási kérelmet, prognosztizálható volt a jelentős túljelentkezés:

tábla2

A GINOP-2.1.1-15 pályázat esetében tehát 7,3-szoros, míg a GINOP-2.1.7-15 pályázat esetében 8,45-szoros túljelentkezésről beszélhetünk, a rendelkezésre álló keret emeléséről pedig egyelőre nem érkeztek hírek egyik pályázat esetében sem. A számokhoz azonban hozzátartozik az is, hogy a kutatás-fejlesztési pályázatok esetében nagyobb a tartalmi elutasítás aránya, hiszen ezek a pályázatok rendkívül komoly szakmai hátteret igényelnek. Sok pályázat kerül majd azért elutasításra, mert témájuk nem kutatás-fejlesztés, vagy a fejlesztés tárgya nem eléggé innovatív. Egy kutatás-fejlesztési pályázat megírásához nem elegendő azonban a megfelelően innovatív projekt, szükség van megfelelő tapasztalattal rendelkező pályázatíróra is, aki tudja, hogyan szükséges összeállítani egy projekttervet, milyen módon szükséges megfogalmazni úgy a fejlesztést, hogy jó eséllyel nyerjen a pályázat.

Mennyi idő alatt bírálják el a Széchenyi 2020 pályázatokat?

Minden GINOP pályázat első oldalán szerepel a Kormány következő vállalása:

„Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: a benyújtott támogatási kérelmekről az adott értékelési szakasz záró időpontjától számított 40 nap alatt dönt” 

A lábjegyezetben pedig kifejtik, hogy természetesen a 40 napos (nem is olyan régen még 30 napos) határidő bizonyos esetekben növekedhet. Egy alkalommal 30 nappal hosszabbítható, ezen felül a határidőbe nem számít bele a hiánypótlás, a tisztázó kérdés, vagy a felhívás módosítása miatt szükségessé vált korrekció. Ezek mind elég rugalmasan kezelt fogalmak, azonban a vonatkozó 272/2014. (XI.5.) Kormány rendelet tartalmazza azt is, hogy az elbírálás idejébe nem számít bele „továbbá az az időtartam, amikor törvényben meghatározott szakértői névsorban nem szerepel a támogatási kérelem tartalmi értékeléséhez szükséges szakértelemmel rendelkező értékelő.”.

Ennek függvényében érdemes vizsgálni az alábbi számokat:

tábla4

Fenti táblázat tehát a következő pályázatok elbírálását foglalja össze:

  • GINOP-1.2.1-15: Mikro-, kis-és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése
  • GINOP-1.2.2-15: Mikro-, kis-és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása
  • GINOP-2.1.1-15: Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása
  • GINOP-2.1.7-15: Prototípus, termék-, technológia-és szolgáltatásfejlesztés
  • GINOP-1.3.1-15: Mikro-, kis-és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása

A legnépszerűbb GINOP pályázatok elbírálásának ideje tehát ideális esetben is 4-9 hónap, átlagosan tehát a pályázat benyújtásától számítva 6 hónapot szükséges várniuk a pályázóknak a döntés megszületéséig. Éppen ezért a projektek tervezése során már ezzel az idővel is érdemes kalkulálni. Természetesen a népszerű GINOP-2.1.1-15 és GINOP-2.1.5-15 kutatás-fejlesztési pályázatok elbírálásának elhúzódásáért a jelentős túljelentkezés is okolható. A rendszer pozitívuma azonban, hogy bár a tényleges döntésre sokáig szükséges várni, a pályázatokhoz tartozó hiánypótlásokat viszonylag hamar küldi ki a Közreműködő Szervezet, csupán azok tényleges elbírálásáig nagy a csend a hiánypótlások benyújtását követően. A folyamatos eredményhirdetés vonzata az is, hogy sok eszközbeszerzésre támogatást igénylő GINOP-1.2.2-15 kódjelű kiírásra pályázó még csak pár hete tudta meg, hogy nyert-e pályázat, sőt, vannak olyanok is, akik még mindig eredményre várnak.

Várható GINOP pályázatok – fókuszban az informatikai cégek

Ahogy azt több alkalommal is megírtuk, a nagy érdeklődésnek örvendő GINOP-1.2.1 és GINOP-1.2.2 pályázatok ismételt megjelenése nyáron várható. Az év első felében kevesebb olyan pályázat jelent meg, ami a hazai KKV-szektornak vonzó lehet, azonban ez összhangban is volt a GINOP 2016-os fejlesztési keretével.

Az év második felében a következő pályázatok megjelenése várható:

tabla3

Ahogy látható, az év második felében az informatikai vállalkozások kerülhetnek helyzetbe, hiszen a GINOP 3-as prioritás keretében öt olyan pályázat is várható, melyek forrásokhoz segíthetik őket – akár pályázóként, akár szolgáltatóként. Ezen felül várhatóan akár túljelentkezési rekordot is dönthet majd az „Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva” c. pályázat is, melyre régóta várnak a pályázók.

Érkeznek a kombinált, hiteles pályázatok is

Az Új Széchenyi Terv keretében nagy népszerűségnek örvendett a Mikrovállalkozások fejlesztése c. pályázati kiírás, melynek keretében vissza nem térítendő és visszatérítendő (hitel) támogatást együttesen lehetett igényelni többek között ingatlanok vásárlására. Idén a Széchenyi 2020 keretében várhatóan növekedik ezeknek a pályázatoknak az aránya. A pályázatok esetében azonban egyelőre csúszásról számolhatunk be a korábban tervezettekhez képest, ugyanis a GINOP 8-as prioritás keretében egyelőre csak két pályázat érhető el. Az év második felében azonban a kombinált pályázatok (hitel+támogatás) megjelenése is várható, ahol várhatóan csupán 10% önerő szükséges majd a pályázatok megvalósításához.

Azonban jelenleg ezekről a pályázatokról rendkívül kevés információ áll rendelkezésre. A korábbi népszerű kutatás-fejlesztés pályázatok, eszközbeszerzés pályázatok idén valószínűleg kombinált formában lesznek elérhetők, azonban a hitelkonstrukcióról nem tudni bővebbet. A közelmúltban megnyíltak az első MFB-pontok, melyek egyelőre a népszerű 0%-os hiteleket közvetítik. A hitelközvetítés jogait a Budapest Bank Zrt., a Takarékbank Zrt., a B3 Takarékszövetkezet és az FHB Zrt. nyerte el – ők év végéig legalább 442 MFB-pont létrehozását tervezik.

VEKOP pályázatok – az első pályázatok Budapest és Pest megye részére

Ahogy azt előre bejelentették, a Széchenyi 2020 program keretében még az Új Széchenyi Tervhez képest is mérsékeltebbek lettek a budapesti és pest megyei vállalkozások lehetőségei. Az első tényleges pályázatok a KKV-szektor részére 2016. első felében jelentek meg, név szerint:

  • VEKOP-1.2.1-16 – Mikro-, kis-és középvállalkozások kapacitásbővítő támogatás Pest megyében
  • VEKOP-1.3.1-16 – Mikro-, kis-és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása
  • VEKOP-2.1.1-16 – Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása
  • VEKOP-2.1.7-15 – Prototípus, termék-, technológia-és szolgáltatásfejlesztés

Természetesen fentieken túl több pályázat is megjelent a régióban (szám szerint 19 db), de fentiek azok, melyek a hazai KKV-szektor körében a legnépszerűbbek. A VEKOP pályázatok alapján leszűrhető, hogy azok a budapesti vállalkozások, akik termelő/gyártó eszközöket terveznének beszerezni, nem számíthatnak EU-s támogatásra, ugyanis Budapesten az ilyen tevékenységekre – regionális beruházási támogatás jogcímen – igényelhető támogatás mértéke 0%. A budapesti cégeknek tehát érdemes tevékenységük vidéki régiókba történő kiszervezésén gondolkodni, ahol akár 50%-os támogatást is igényelhetnek gépbeszerzésre.

Szigorítások és enyhítések a EU támogatások felhasználásában

A Kormány eltökélt terve, hogy 2018. év végére, legkésőbb 2019. év elejére az összes támogatást kifizesse a kedvezményezettek részére, amelyhez az szükséges, hogy 2017 közepéig kiírják az összes pályázatot. Ennek realitását illetően továbbra is kételkedünk, hiszen a pályázatok elbírálásának lassabb tempója és az új közbeszerzési törvény nem ezt a célt szolgálják. Sok egyéb intézkedés azonban igen:

Szigorítás ugyanakkor, hogy akár törölhetik a pályázó szervezet adószámát, ha nem tudja megvalósítani projektjét, vagy nem tud elszámolni az igényelt előleggel.

Vállalkozásunk sikerei 2016-ban

2016 első felében vállalkozásunk több olyan eredményt is fel tudott mutatni, melyek az elmúlt évek munkájának voltak gyümölcsei:

Összességében tehát rendkívül sikeresnek értékeli vállalkozásunk 2016. első félévét. Bízunk benne, hogy 2016. év végén a támogatói döntések elbírálásának felgyorsulásáról, valamint a támogatások kifizetésének zökkenőmentességéről számolhatunk be, továbbá elbírálás alatt álló kutatás-fejlesztési pályázataink pozitív eredményeiről.

Rolling Consulting Hungary Kft.