Ismét elérhető lesz a GINOP-2.1.8-17 innovációs eszközbeszerzés pályázat!

Írta: RollingConsulting
Dátum: július 26, 2018
Kategória: Hírek

Ismét benyújtható lesz a GINOP-2.1.8-17 innovációs eszközbeszerzés pályázat, derült ki a mai napon megjelent Magyar Közlönyből. A pályázat valószínűsíthetően heteken belül meg fog jelenni. A pályázat keretében olyan beszerzések támogatottak, melyek a pályázó szintjén jelentenek innovációt, hordoznak újdonságtartalmat.

A GINOP-2.1.8-17 innovációs eszközbeszerzés pályázat keretében olyan eszközök, immateriális javak (szoftver, gyártási licenc vagy know-how) beszerzése támogatott, amelyek a vállalkozásnál nem állnak rendelkezésre és beszerzésük révén új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, vagy új, illetve jelentősen módosított eljárás, technológia alkalmazását, piaci bevezetését eredményezi.

Amit tehát korábban valószínűsítettünk, ma beigazolódott. A tegnapi napon (2018. július 25.) megjelent Magyar Közlöny 118. száma tartalmazza a kormányhatározatot „A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1006/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról”, melynek keretében a GINOP-2.1.8-17 pályázat keretösszege (a rendelkezésre álló forrás) 22,275 mrd Ft-ról 42,275 milliárd Ft-ra emelkedett. Mivel a jelenleg felfügesztette pályázatra összesen 23,696 milliárd Ft-nyi támogatási igény érkezett be, melyből összesen 18,869 milliárd Ft-ot ítéltek oda a vállalkozásoknak, várhatóan bő 20 milliárd Ft támogatás még kiosztásra vár az innovációs eszközbeszerzés pályázat keretében.

GINOP-2.1.8-17 innovációs eszközbeszerzés pályázatA GINOP-2.1.8-17 innovációs eszközbeszerzés pályázat keretében olyan eszközök, immateriális javak (szoftver, gyártási licenc vagy know-how) beszerzése támogatott, amelyek a vállalkozásnál nem állnak rendelkezésre és beszerzésük révén új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, vagy új, illetve jelentősen módosított eljárás, technológia alkalmazását, piaci bevezetését eredményezi.

Mivel a pályázat kódszáma (GINOP-2.1.8-17) nem változik, ezért várhatóan a főbb jellemzői nem fognak változni:

  • Támogatható tevékenységek: innovatív beszerzések – új gépek, eszközök beszerzése, új szoftverek beszerzése
  • Támogatás összege: 5-15 millió Ft
  • Támogatás mértéke: 50%
  • A pályázat keretében olyan beszerzések támogatottak, melyek a vállalkozás termékeiben vagy eljárásaiban olyan változást eszközölnek, melyek a pályázó vállalkozás szintjén jelentenek technológiai innovációt.

Mikor indulhat el a GINOP-2.1.8-17 innovációs eszközbeszerzés pályázaton?

  • Ha 2016-ben legalább 1 fő alkalmazottal rendelkezett, és
  • Ha vállalkozását 2017. január 1-ét megelőzően alapította
  • Ha a pályázat megvalósítási helyszíne valamelyik vidéki régió – Budapesten és Pest megyében tehát nem elérhető a pályázat

Pályázzon most!

Kérje ajánlatunkat pályázatírási szolgáltatásunk kapcsán! Ehhez töltse ki és küldje be rövid adatkérőnket. Vállalkozása adatai alapján tanácsadóink egyedi elemzést készítenek pályázati lehetőségeiről, melynek eredményeiről 48 órán belül tájékoztatjuk.

1. Cégadatok









2. Beruházási adatok



3. Beruházási tervezett célja


 



Igen